Megvillantotta a Samsung, milyen lehet a jövő okostelefonja
A Samsung legalább kétféle, különleges képernyővel szerelt készüléken dolgozik: az egyiket többszörösen össze lehetne hajtani, míg a másik simán feltekerhető.
A Samsung legalább kétféle, különleges képernyővel szerelt készüléken dolgozik: az egyiket többszörösen össze lehetne hajtani, míg a másik simán feltekerhető.
Mint ahogy minden újabb iPhone-modell esetében, ezúttal is kiderült, hogy mekkora a különbség a telefonok anyagköltsége és eladási ára között.
Sokan kritizálták a Samsung első összehajtható telefonját, hogy a két kijelzőfél közötti nagy görbület miatt könnyen juthatnak porszemek a zsanérba. A dél-koreai gyártó már elő is rukkolt a megnyugtató megoldással.
Egy viszonylag kevéssé ismert kínai gyártóra eshet(ett) az Apple választása, hogy vegyen részt az idei iPhone-ok előállításában, mármint ami az eszközök kijelzőjét illeti. Az Apple ilyetén döntéséből több dologra is következtetnek a szakemberek.
Arra panaszkodik az egyik felhasználó, hogy Motorola Razr telefonjának kijelzője megtört a hajtásnál, és felpúposodott rajta egy réteg. Aggasztó jel ez, bár egyelőre még nem beszélhetünk tömeges előfordulásról.
Nyilvánosságra került az LG által még májusban benyújtott szabadalom. Összehajtható telefont mutat, amelyik olyan, mint a Huawei Mate X.
A Coca-Cola is beszállt a Skywalker kora promójába, Szingapúrban fénykardos kóláspalackokat dobnak piacra.
Lassan telítetté válik az okostelefonok piaca, ezért is fordulnak más, de azért kapcsolódó szegmens felé a gyártók, például a Huawei és a OnePlus is.
Az erősebb középkategóriás androidos telefonok közé érkezett a Motorola újdonsága. Nem kell drága telefont vennie annak, aki 5G-s hálózatot szeretne használni, a készülék ugyanis egy ügyes megoldással 5G-képessé tehető.
Nem sikerült túl jól a Samsung összehajtható telefonjának bemutatkozása, azonban a gyártó állítólag máris úrrá lett a problémán.